2013. december 29., vasárnap

Játszóházak

Az elmúlt hónapokban az alsós munkaközösség többször tartott játszóházat, ahol a gyerekek a szüleikkel, nagyszüleikkel együtt részt vehettek és közösen dolgozhattak. Öröm volt nézni, ahogyan a közös munka eredményeként születtek meg az alkotások. 
Először a Márton-napi játszóház került megrendezésre, ahol lámpást készítettünk.


Az elkészült lámpásokkal felvonultunk az iskola folyosóján, közben közösen énekeltünk.
Decemberben az iskolában karácsonyi vásárt tartottunk, ahol a gyerekek, szülők, nagyszülők, pedagógusok által készített szebbnél szebb alkotások kerültek eladásra. Ez alkalomból is tartottunk játszóházat, ahol többek között angyalkát is készíthettek a résztvevők.

A rendezvényekről több kép itt látható.